Adatvédelmi elveink

Bizalmas információkra vonatkozó szabályok

Adatvédelem

A jelen honlapra küldött személyes adatokat a Webhold Internet Bt. vagy a vele együttműködő szervezetek használják, kizárólag a felhasználó által az elküldéskor meghatározott célra. A Webhold Internet Bt. nem adja tovább a felhasználó adatait harmadik személynek, kivéve ha az szükséges ahhoz, hogy a felhasználó által kért szolgáltatást teljesítse, és erről a felhasználót tájékoztatta, vagy jóhiszeműen feltételezhető, hogy ezen adat nyilvánosságra hozatalát jogszabály követeli meg, vagy csalás megakadályozása, leleplezése céljából, továbbá biztonsági vagy technikai okokból szükséges. Az elküldött személyes adat semmilyen körülmények közt sem lesz eladva, illetve egyéb módon sem lesz kereskedelem tárgya.

E-mail címek

Az e-mail címek, amelyeket megrendeléskor megad a felhasználó, azt a célt szolgálják, hogy felvegyük a kapcsolatot a megrendelést követően. Erre az e-mail címre lesznek elküldve például a hozzáférési adatok, elfelejtett jelszó, illetve ezen keresztül tájékoztatunk minden – a szolgáltatásainkat érintő – változásról.

Cookie-k

A cookie-k arra szolgálnak, hogy tárolják a felhasználok wp-tarhely.hu honlapon használt beállításait, amennyiben erre külön engedélyt adnak. A cookie-k nem gyűjtenek össze, és nem is tárolnak személyes adatokat.

Active Scripting vagy JavaScript

A scriptek arra szolgálnak, hogy jobb legyen a wp-tarhely.hu honlap használhatósága. A scriptek lehetővé teszik, hogy a wp-tarhely.hu felhasználóihoz gyorsabban érkezzenek vissza az információk. A wp-tarhely.hu honlapon sohasem használnak scripteket arra, hogy programokat telepítsenek a felhasználó számítógépére, vagy hogy jogtalanul adatokat gyűjtsenek a felhasználótól.

Ahhoz, hogy a wp-tarhely.hu honlap egyes részei megfelelően működjenek, a böngészőben engedélyezni kell az Active scriptinget vagy a JavaScriptet. A legtöbb internetes böngésző súgójából megtudhatjuk, hogyan engedélyezhető a scriptek használata egyes honlapokon.

Ha bármikor változtatnunk kell az adatvédelmi eljárásunkon, ezen az oldalon mindig közzé fogjuk tenni a változásokat, hogy a felhasználók tudják, milyen információkat gyűjtünk, és hogyan használjuk fel őket.

Adatvédelmi nyilvántartási számunk ügyintézése folyamatban van.